Radnóti Sándor bevezetője a spanyol-belga-magyar EU trió nyitó programjához

Ifjúkoromban, amikor Lukács György tanítványa voltam, sokat nevettünk a mester többször is elmondott megfigyelésén, hogy a divatdiktátorok évről évre a szoknya hosszabbodását jövendölik, a szoknya viszont csak rövidül és rövidül… Ő ebben az emberi szabadságnak, „az elidegenedés visszavételének” kicsiny frontját vélte fölfedezni, s ez ellenállhatatlanul mulatságos volt. Ugyanakkor persze imponált is, hogy a nagy filozófus ilyen apróságokat is megfigyel (hogy helyesen-e, az más kérdés), s ezeket is be akarja építeni elméletébe.

S voltak olyan nagy gondolkodói a művészetnek, akik már több mint száz évvel ezelőtt valóban be is építették elméletükbe a divatot. Alois Riegl, aki két tendencia váltakozását ismerte fel a képzőművészet történetében – az optikai vagy a 'haptikus' (tapintásos) hatás dominanciáját, úgy vélte, hogy ugyanez megjelenik az öltözködésben is: a leplek eltakarják a testet és optikai hatást váltanak ki, s ezzel szemben időről időre megjelennek a testhez álló öltözékek. Sőt, a szakáll divatjában az optikai elemet, a csupasz áll divatjában pedig a tapintásos elemet látta. Heinrich Wölfflin pedig híresen és provokatívan mondta, hogy a gótikus stílus formaérzülete éppúgy felfogható egy hegyes orrú korabeli cipőben, mint a katedrálisban.

Amit a formalizmus nagy áramlata eltakart képviselői elől, az az volt, hogy a cipő – cipő és a katedrális – katedrális. Gótikus cipőben ma már csak jelmezbálban és színpadon járnak, a székesegyházak pedig még ma is elementáris hatást keltenek. A műalkotások stílusáramlatok és tartalmi ösztönzések viharában keletkeznek (ha tetszik, ezt nevezhetjük divatnak is), de fogalmukhoz hozzátartozik, hogy a viharok elülte után is fennmaradnak, és más divatáramlatok idején is értelmezhetők. Ebben az értelemben a divat és a művészet, a divat és az irodalom egyenesen ellentétes fogalmakká válnak, amennyiben az értékes műalkotást úgy határozzuk meg, mint ami divatja múltán is fennmarad.

De divat és művészet, divat és irodalom számos más módon is kapcsolatban áll egymással. Például az öltözködési divattörténet legfőbb forrása a korabeli képzőművészeti ábrázolás és néha az irodalmi leírás. A divattörténet külön része lehetne a XIX. században kialakuló művész-, bohémdivat, amelynek kellékei (Lavallière-nyakkendő, bársonykabát, „Rembrandt”-barett, stb.) még a XX. században sem voltak szokatlanok. Az irodalomtörténet vizsgálhatja azokat a divatlapokat, amelyek a XIX. században számos helyen Európában – Magyarországon is – jelentős irodalmi műveket publikáltak a szépirodalom legfőbb fogyasztóinak, a nőknek. (Így jelent meg Balzac Étude de femme című elbeszélése 1830-ban a La Mode-ban.) Kiterjesztheti figyelmét a divat elleni szatírák végtelen tömegére, a prédikátorok dörgedelmeitől mindannak szellemes kigúnyolásáig, ami à la mode. A Cyrano de Bergerac nevezetes riposztja a „Se rojt, se bojt, se értékes szalag?” kérdésére, hogy „Erkölcsömben van eleganciám”. Ám a divatos öltözködés nemcsak kritika tárgya, hanem változataiba belelopható a jellemzés is, ahogy számtalanszor látható Jane Austennél, Gottfried Kellernél, hogy csak találomra emeljek ki két nagy írót a sok közül.

Szóval a divat ihleti az irodalmat, de vajon az irodalom, a művészet ihleti-e a divatot? Erre is számtalan a példa, híres művészek által divatba hozott ruhadaraboktól (Girardi-kalap), festőktől kölcsönzött divatszíneken keresztül a film beláthatatlan világáig. Most azonban a kérdés mindennél konkrétabban van föltéve, s úgy szól, hogy egy író, egy írói szövegrészlet megihletheti-e a divattervezőt. Kialakul-e valódi és átlátható viszony a szöveg és öltözet között?

Kíváncsian várom az eredményt.

Radnóti Sándor


Húsz ruha Európának
Brüsszel, Városháza
2010. február 3-tól április 4-ig
Kiállítás-megnyitó: 2010. február 2. 18.00h
keddtől-vasárnapig 10.30-18.00h
Belépő: 5/4/2eur